Kóstolja velünk az idei Világ Sörpecsét díj győztesét!

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk 2018-ban immáron 28. alkalommal, idén is České Budějovicén rendezték meg Csehország legnagyobb sörminősítő versenyét. A nemzetközi Sörpecsét versenyen a Jaromír egyik sörfőzde partnerének remek terméke, a Maxmilian 11-es világos láger söre a saját kategóriájában ugyan még „csak” a második helyet szerezte meg, ám a 32 kategória legjobb söreinek összevetésekor összetett győztessé hirdették ki! 245 sörfőzde, ezernyi terméke közül elsőnek lenni, s ezzel a Világ Sörpecsét díjat kiérdemelni még akkor is nagy érdem ha tudjuk, hogy a sörminősítés meglehetősen szubjektív sportág. S mivel szubjektivitásról beszélünk, így most szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy a Maxmilian tizenegyeskéjét saját maga is kóstolja meg a Jaromír Sörözőinkben.


Ugyan ez a sör nem tartozik az alap Jaromír sörválogatottba, de a vendégeink kedvéért beszereztünk egy pár hordócskával, afféle május eleji meglepetésként. Így nincs más tennivalójuk, minthogy a holnapi naptól kezdve fáradjanak el a Jaromír sörözők egyikébe, másikába, és maguk is minősítsék az idei Világ Sörpecsét díj győztesét! De siessenek, mert a készlet erősen korlátos, pláne ilyen ideje kora nyári tikkasztó melegben! Na zdraví, azaz egészségükre, ahogyan azt egy jól nevelt cseh mondaná!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése