Strakonice és a Dudák a Regiontouron

A Regiontour Csehország egyik legfontosabb utazási kiállítása, ahol főként belföldi turisztikai célpontokat reklámoznak elsősorban a cseh, de részben a külföldi utazni vágyók számára. A több napon át tartó, idén éppen a mai napon záródó rendezvénynek hagyományosan a Brnói Vásárváros ad helyet, ahová a csütörtöki szakmai nappal együtt négy napon át az érdeklődők látogathatnak ki. A csehországi kerületeket (ez felel meg a mi megyéinknek) bemutató nagyobb kiállítási standokon kívül több helyen állítottak fel kisebb pavilonokat, ahol egy-egy kistérség, vagy éppen város külön is bemutatkozott. Ezek közül a városok közül az egyik a dél-csehországi Strakonice volt, mely településnév a Jaromír törzsvendégei számára oly ismerősnek tűnhet.

Strakonice standja
Igen, mint azt már jól tudjuk Strakonice városában főzik a Dudák sört, amelyből a 11-est és a Klostermann félbarnát a városi standot felkeresők meg is kóstolhattak, a különféle prospektusok böngészése közben. Strakonicében idén immáron 23. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Dudásfesztivált, így nem csoda, hogy a brnói kiállításon is a duda és a dudások kaptak hangsúlyt. A rendezvény folyamán számos alkalommal ragadott dudát egy strakonicei páros, s hosszan szórakoztatta a közönséget fülbemászó tradicionális dudazenével. Aki teheti keresse fel idén augusztusban a dudásfesztivált, de ha erre nincs módja kóstolgassa nálunk a strakonicei dudások kedvelt italát, a Dudákot.

Dudások
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése