Egész évben sörfesztivál! (a Jaromír sörözőkben)

Indoor, Corvin Szezonnyitó, Belvárosi, Belga, Cseh, Október, Óbudai, Alsóörsi, Orosházi, Szegedi, Csabai, Veszprémi, Kraft, Főzdefeszt és még hosszú a sor. Bizony ám, itt a szezon, dübörög a sörfesztivál vonat, hosszú szerelvényeként megannyi sörközpontú eseményt vonva maga után. Vannak köztük immáron 10 évesek, mások ifjoncoknak számítanak, néhányan már komoly bukásokat is megéltek, de újra éledve bíznak benne, hogy idén másként lesz. Az elmúlt években a Jaromír önálló sátorral számos alkalommal is részt vett különféle sörfesztiválokon, amelyek a kétségbe nem vonható előnyök (hatalmas sörválaszték, fesztiválhangulat) mellett bizony mind a vendéglátó szemével nézve, mind a látogató szempontjából is megosztóra sikeredtek. Voltak jobb és kevésbé vonzó helyszínek, időnként horrorisztikusabb, máskor barátibb bérleti díjak, volt amikor egy kis túlzással élve szinte több árus és többféle sör volt, mint ahány vendég, máskor csaknem meghaladta a kezelhetőség szintjét a kritikussá vált tömeg. És persze a fránya időjárás, ami persze nem róható fel senkinek, de minden szabadtéri esemény egyik legkomolyabb kockázati tényezője, amely laza veszteségbe tud borítani egy amúgy sikeresnek vélt fesztivált is. A fesztivál meglátogatója se mindig kellemes élményekkel gazdagodik: évről évre (persze többnyire érthető okokból) egyre drágább sörök, kevés információ arról, hogy épp mit is iszunk, mi az ami kommersz és mi az ami valóban unikális, műanyag korsók, olykor fizetős máskor hosszú sorban álló, vagy éppen minőségében nem éppen százas illemhelyiségek, szűkös hely vagy leülési lehetőség hiánya, és még megannyi kisebb-nagyobb bosszantó tényező próbálhatja elrontani a felhőtlen fesztivál hangulatunkat. 

Egy cseh sörfesztivál! :)
Idén, - részben az említett okok miatt, részben mert ebben az évben más utat járunk -, mi magunk csak elvétve jelenünk meg sörfesztiválokon, ám az általunk forgalmazott sörök egyikével-másikával elő-elő bukkanunk, és söreinket egy-egy egyéb kitűnő rendezvényen a nagyközönség számára csapoljuk. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Jaromír 2017-ben az egész évben sörfesztivál mellett tette le a voksát. A fesztivál helyszínei a vendégeink által kedvelt sörözőink, a sörválasztékunk a 3-6 állandó sör mellett gyakran változó meglepetés vendégsörök, az áraink a normál fesztivál söráraknál jóval kedvezőbbek, garantáltan nem kell fizetni a mosdóhasználatáért, üvegkorsóban juthat a sörissza a maga kiváló cseh söréhez, az időjárás sem okoz minden esetben problémát, sőt a sörhöz jutás sem tart éveken át. De félre tréfa, pusztán jelezni szeretnénk mindazok számára, akik esetleg egy-egy sörfesztiválról keserű, és nem finom komló keserű szájízzel távoznak, hogy nálunk egész évben fesztiválozhatnak, hiszen mi is kell más hozzá, mint remek, megfizethető cseh sör és jó társaság!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése