Mit ehetünk a Jaromír Mini Gardenben?

A Jaromír Mini Garden (JMG) megnyitása óta már eltelt pár hét és örömmel konstatáltuk, hogy sokak számára vált szimpatikussá ez a palettánkon új műfajú vendéglátóhely. Már eme rövid idő alatt is látszik, hogy örvendetesen számos új törzsvendégre tettünk szert, akik közül sokan nem csupán a finom cseh söreinkért, de az ételválasztékunkért is felkeresnek. Ahogyan azt már korábban ígértük most röviden szólunk a többségében csehes jellegű étkeinkről.
Igazi élménytál
A lista a JMG büfé jellegéből adódóan nem lesz túl hosszú, ám az ételkínálatunkat így is három részre oszthatjuk. Reggel 10 és 11.30 között mindazok számára akik nem a korai reggelit részesítik előnyben klasszikus ham and eggs, különféle feltétekkel ellátható rántotta és a Jaromírokat látogatók körében már jól ismert Hurvinek, azaz egy finom tarjás, sajtos toast várja. Azok számára aki nem kívánnak nagy étkezésbe bonyolódni, azoknak egész nap folyamán a sörök, üdítők mellé sörkorcsolya specialitásaink okozhatnak kulináris élményt. A „sörkorik” között természetesen megtalálható a tipikusan cseh pácolt camembert (mondhatni nakládany hermelint) és pikáns savanyított szafaládé alias utopenec, de a sor még kétféle bramborák (a cseh tócsni) finomsággal és persze az elmaradhatatlan cseh kolbászkákkal zárul. Az áruk 690-990 Ft leledzik. De azoknak sem okozunk csalódást, akik a főétkezést szeretnék nálunk megoldani, hiszen négy finom melegételből is választhatnak. Közülük kettő a street food szellemében a burgerek közé tartozik (Jaromír és pestós mozarellás csibe), a másik kettő pedig egy finom pulled pork, illetve a szintén közkedvelt Vencel téri kolbásztál párolt káposztával és krumplival. A főételek ára 1390 Ft, kivéve a kolbásztálat (1690 Ft).

Pulled pork
Mindezek mellett még kellemes, válatozatos heti menüt is kitaláltunk és tálalunk azok számára, akik a munkából kicsit kiszakadva az ebédjüket nálunk szeretnék elfogyasztani. Sőt tervezzük azt is, hogy időnként valami újjal, egy-egy napi ajánlattal lepjük meg a vendégeinket a változatosság kedvéért. Mindenkit biztatunk arra, hogy ne csupán folyadék pótlását, cseh sör élvezetét tegye meg nálunk, de alkalomadtán kóstolja meg finom étkeinket is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése